2013-as iskolakezdési támogatásról (forrás: ado.hu)

2013.08.09 11:31

 

Szeptember 2-án kezdetét veszi a 2013/2014-es tanév, amely a gyermekes családok részére jelentős anyagi megterheléssel jár. Ezeken a terheken tud enyhíteni a munkáltató, amennyiben kedvező adóztatás mellett a szülők részére iskolakezdési támogatást nyújt.

Az idei évtől ismét változott az iskolakezdési támogatás, amely összességében egy kedvező adóteher mellett nyújtott támogatási forma.

A tanév kezdete előtt érdemes áttekinteni a támogatással kapcsolatos főbb tudnivalókat. A blogbejegyzésemet az elmúlt évek során kapott számos kérdésre adott válasszal is kibővítettem, hogy teljes legyen az összkép. No de nézzük a részleteket!

A munkáltató saját döntése alapján iskolakezdési támogatásban részesítheti az arra jogosult munkavállalóját. A támogatás nyújtására a munkáltató nem kötelezhető, a támogatás ugyanakkor a versenyszféra mellett a közszférában is nyújtható. Fontos változás a 2013-as évtől, hogy a munkáltató már csak utalvány vagy innovatív elektronikus fizetési kártya formájában adhat támogatást. Ez annyit jelent, hogy a korábbi évek bevett gyakorlata, amely szerint a munkaadó számlával is el tudott számolni a munkáltatójával, az idei évtől már nem alkalmazható, erre külön érdemes figyelni! Az új elszámolási rend mellett a tankönyvellátás rendszere is jelentősen változott idéntől, ennek megfelelően 2013-tól a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) értékesíti a tankönyveket, és egyben számlázza is azokat. A problémát az okozza, hogy a Kello részére utalvánnyal nem lehet fizetni, így a tankönyvek vonatkozásában az iskolakezdési támogatással nem tudnak élni a szülők. Öröm az ürömben, hogy a tankönyvek mellett azért számos más beszerzés esetén lehet élni a támogatásból fakadó előnyökkel, de erről majd később.

Iskolakezdési támogatás formája 2012.év 2013.év
Munkavállaló számlát nyújt be a munkaadó részére Igen Nem
Papír alapú vagy elektronikus utalvánnyal Igen Igen
Természetben (terméket ad át a munkaadó) Igen Nem

(Forrás: RSM DTM Hungary)

Mikor és hányszor adható az iskolakezdési támogatás?

Az iskolakezdési támogatást igénybevételének időintervalluma tekintetében kedvezően változott a 2013-as szabályozás, hiszen idéntől az iskolakezdést megelőző 60. naptól egészen év végéig igénybe lehet venni a támogatást, ez korábban az iskolakezdést követő 60. napon kifutott. Ez tehát a 2012. szeptember 2-án  kezdődő oktatás esetében a 2012. július 3. és december 31. napja közötti időszakot jelenti. Az iskolakezdési támogatást évente egyszer lehet igénybe venni.

Ki és milyen feltételekkel részesülhet iskolakezdési támogatásban?

Azok a munkavállalók részesülhetnek iskolakezdési támogatásban munkaadójuktól, akiknek általános iskolába vagy középiskolába járó gyermekük van. Fontos kiemelni a szülői- vagy gyámjogosultságot a családi pótlékra, ezek nélkül ugyanis nem adható támogatás. Szintén érdemes megemlíteni, hogy mindkét szülő részesülhet a támogatásban ugyanazon gyermek után, ennek megfelelően a támogatás összege akár a duplájára is nőhet (a juttatások összegét lentebbi táblázatban láthatják). Ezen kívül támogatásban részesülhet a nem vér szerinti szülő is, amennyiben családi pótlékra jogosult házastárssal él együtt. Nem feltétlenül szükséges teljesíteni azt a feltételt, hogy az iskoláskorú gyermeknek magyarországi iskolát kell látogatnia ahhoz, hogy a támogatást a jogosultak igénybe tudják venni. Az EGT-tagállamban történő oktatási intézmény látogatása ugyanis nem zárja ki a juttatás lehetőségét.

Milyen összegű támogatásban részesülhetünk?

Gyakorlatilag bármilyen összeg adható, azonban a kedvező adóztatás mellett  évente a minimálbér 30 százaléka, ami 2013-ban 98 000 forint, vagyis 29 400 forint iskolakezdési támogatás juttatható minden egyes gyermek után. Tekintettel arra, hogy a minimálbér összege az elmúlt években folyamatosan emelkedett, ezzel párhuzamosan az iskolakezdési támogatás összege is folyamatosan nőtt. Mivel az iskolakezdési támogatást mindkét szülő ugyanazon gyermek tekintetében is igénybe veheti, gyermekenként a támogatás összege elérheti az 58 800 forintot a tavalyi 55 800 forinttal szemben. Többször felmerült már az a kérdés, hogy a támogatás lehet-e ennél az összegnél több vagy kevesebb? A válasz egyértelműen igen, a támogatás lehet ennél kevesebb vagy éppen több is, azonban figyelembe kell venni az adóterheket, hiszen a támogatási korlát felett a magasabb adóteher lép be.

Kinek mennyibe kerül a támogatás?

Az adóterhet a munkáltató illetőleg a kifizető viseli, a munkavállalót ez közvetlenül nem érinti. Az adó mértéke 16 százalék 1,19-el szorozva, valamint az adóalap tekintetében számolni szükséges 14 százalékos egészségügyi hozzájárulással (EHO) is, így a teljes adóteher 35,71 százalék, ami kedvezőnek mondható, ha bérre rakódó adóterheket vesszük összehasonlítási alapként. Amennyiben a kedvezményezett béren kívüli juttatás meghaladja a fent említett összeget, akkor már 51,17 százalékos adóteher merül fel, ennek pedig az az oka, hogy a 14 százalékos EHO-t helyett 27 százalék EHO fizetési kötelezettség lép be a 29 400 forintot meghaladó juttatás esetében. A tavalyi évhez képest az EHO emelkedése miatt (10 százalékról 14 százalékra) némileg ugyan emelkedett az iskolakezdési támogatás adóterhelése, azonban még így is nagyságrendileg harmadába kerül a munkáltatónak a nettó bérhez képest.

  Iskolakezdési támogatás Bérkifizetés(*)
Összeg 29 400 Ft 29 400 Ft
Adóteher 10 497 Ft 28 278 Ft
Adóteher a nettó kifizetés százalékban 35,71% 96,18%
*kedvezmények nélkül    

(Forrás: RSM DTM Hungary számítás)

Milyen nyilatkozat szükséges?

A korábbi években szükség volt az iskolalátogatási igazolásra, amely növelte az adminisztrációs terheket, ez azonban ma már nem így van. Elegendő a szülő nyilatkozata arról, hogy jogosult a támogatás igénybe vételére. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy abban az esetben, ha a szülő nem jogosult a támogatás igénybe vételére a gyermeke után, azonban a támogatáshoz szükséges nyilatkozatot mégis átadja a munkáltató részére, szankcionálható lesz. Szankciót vonhat maga után az az eset is, amikor a szülő jogosult a juttatásra, azonban a szükséges nyilatkozat nem kerül leadásra. Ebben az esetben a juttatást vélelmezhetően bérkifizetésnek fogja minősíteni a NAV, ami egyrészt lényegesen magasabb adóterheket jelent, másrészt bírsággal is számolni kell. A 2013-as évre vonatkozó iskolakezdési támogatás nyilatkozat letölthető innen.

Mire használhatom fel a támogatást?

Elsősorban tankönyvek, taneszközök és ruházat vásárlására, vagyis a fent részletezett igények nagy részét le lehet fedni az iskolakezdési támogatással. A gyakorlatnak megfelelően taneszköz minden, a tanuláshoz szükséges eszköz, így a technikai csomag, tolltartó, ceruzák, ragasztók, festékek, rajzlapok. A taneszköz kategóriájába sorolható megítélésem szerint a gyermek részére vásárolt íróasztal vagy tanulóasztal, illetve az ahhoz szükséges szék is. A ruházat fogalma pedig tágan értelmezendő, így bármi alá tartozhat, amit az iskolában a gyermekek viselhetnek, még egy jól kinéző divatos sportcipő is. A tavalyi évben felmerült az a kérdés is, hogy egy notebook, vagy éppen egy iPad belefér-e a támogatás rendszerébe? Természetesen mindkét eszköztípust lehet a tanulmányokhoz szükséges eszköznek minősíteni, az indoklást pedig mindenkinek a fantáziájára bízom.

A bejegyzés szerzője Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.